"ÁHÍTAT KÉNE"-zenés,irodalmi előadás a gyomaendrődi kerszténydemokraták vacsoráján.

templarius küldte be időpontban

2010. december 17-én, pénteken este 5-órától a gyomaendrődi kereszténydemokraták megtartottuk a szokásos adventi vacsoránkat, ami immár a 19. alkalom volt. Karácsonyi megemlékezéssel szoktuk szebbé és ünnepélyessé tenni programjukat. Az idei az eddigieknél a legszebb volt, ugyanis színművészek előadásában zenés, adventi műsort nézhettünk és hallgathattunk meg: "Áhitat kéne" címmel. Fellépett Tomanek Gábor színművész, Nagy Szilvia énekművész, Mészáros Mihály színművész és Bátkai József zeneszerző, karmester és zongorista. A közel egy órás műsorban adventi és karácsonyi válogatást hallhattunk a magyar irodalom gyöngyszemeiből. Ezt követően Prof. Dr. Dénes Zoltán egyetemi tanár, újirázi plébános felolvasta a bibliából Jézus születését. Ekkor már égett a negyedik gyertya is az adventi koszorún, és a mécsesek sokasága a földön, csillogot a fenyőfán a sok dísz. Majd utána karácsonyi énekeket énekeltünk a csodálatos hangú énekművész vezetésével. Következett a finom vacsora, a jó hangulatú beszélgetés. A végén egy kis tombola sorsolást is tartottunk. Közel 70-en vettünk részt a családias és meleg hangulatú karácsonyt váró és adventi hangulatú vacsorán.

Itt szeretnénk köszönetet mondani a Békés megyei Közgyűlés támogatásának (névszerint Farkas Zoltánnak, a megyegyűlés elnökének), hogy a művészek fellépésével támogatta 8. helyszínként, hogy Gyomaendrődön az adventi műsort támogatásuknak köszönhetően megnézhettük. Kívánunk Nekik áldott, békés karácsonyt és eredményes újesztendőt az elkövetkező év munkájához.

Köszönettel:

Marsiné Giricz Erzsébet