Cserkészjellegű tábor Vámosmikolán
Már kilenc éve hagyománnyá vált, hogy egy hetes tábor kerül megrendezésre Magyarország valamely pontján. Idén a szlovák-magyar határ közelében lévő Vámosmikolára látogatott el 25 gyermek 4 kísérővel együtt.
Augusztus 8-án, hétfőn reggel mindenki izgatottan várta a találkozást a régi barátokkal, is-merősökkel. Négy óra hosszú vonatozás és buszozás után végre megérkeztünk táborozásunk helyszínére, ahol a gyönyörű látvány mellett kitűnő szállás fogadott minket, melyet rögtön birtokba is vettünk.
Második nap Zebegénybe látogattunk el, ahol Sármai Endre a tábor régi "vendége" kalauzolt el minket szebbnél szebb helyekre. Sétáltunk a Duna- parton, megnéztük az ún."szlovák há-zakat", a község legelső templomát, mely a Kálvária-domb sziklájába lett bevájva. A helyi plébános bemutatta nekünk az ismert építész, Kós Károly tervei alapján Havas Boldogasszony tiszteletére épített templomot, majd megcsodálhattuk a kiemelkedő ipari műemléknek szá-mító hét lyukú völgyhidat. Ezután megtekintettük a híres festőművész, Szőnyi István emlék-házát, s megnéztünk egy rövidke filmet is alkotói munkásságáról. Napunk legérdekesebb részének a hajózástörténeti múzeum számított, hiszen itt olyan dolgokat is megtudhattunk, illetve megláthattunk, amik igazi kuriózumnak számítanak. Ilyenek voltak a kézzel készített egyedi hajó makettek vagy a törzsi totemoszlopok.
A következő 2 napot a szálláson töltöttük. Kézműveskedtünk, sportoltunk, s egyik társunk csillagászati előadásait is meghallgattuk. Csütörtökön Bagi László, a Videókrónika munkatársa látogatott el hozzánk, hogy megörökítse a tábor egy napját, a reggeli tornától kezdve az őrsök versenyéig. A nap folyamán megemlékeztünk a cserkésztábor megálmodójáról, v. dom.Csörghe Géza bácsiról.
Utolsó nap Nagybörzsönybe túráztunk, ahonnan kisvasút vitt föl minket Nagyírtásra, ahol élveztük a természet közelségét. Még aznap délután megtartottuk a cserkészpróbát, melyen mind a hatan sikeresen helyt álltunk, így az esti tábortűz alkalmával cserkésszé avattak min-ket. Az utolsó este folyamán az is kiderült, hogy ki kinek volt az őrangyala, a tábor méltó le-zárásaképp pedig a "búcsúfonál"segítségével mindenki elmondhatta mi tetszett neki legjob-ban a hét során.
Ezúton szeretném megköszönni a többi táborozó nevében is Ungvölgyiné Zsuzsi néni segít-ségét, hogy minden nap finomabbnál finomabb ételekkel kényeztetett minket. Köszönjük a Templomos Lovagrendnek és a Templárius alapítványnak a hozzájárulását, illetve a mezőtúri Nagyboldogasszony Plébániáról küldött pályázaton keresztül a Szeged-Csanádi Egyházmegye anyagi hozzájárulását, támogatását. Köszönjük továbbá Bea néninek, Géza bácsinak és János bácsinak a segítségét, és törődését. Szeretném kiemelni Vaszkó Imre bácsinak a felajánlását, aki az Endrődi Vadásztársaság elnöke, továbbá a szülőknek a nagylelkű anyagi és természet-beni segítségüket.
Remélem a jövőben is eltölthetünk együtt egy eseménydús, szép hetet.
Szijártó Szilvi
cserkész