Az Európai Adományozás Napja keretében Új Rekecsinyben épülő katolikus templom befejezéséhez SZERETNÉNK Önökhöz fordulni.
Egy magára maradt és megtört nép levél üzenetéből szeretnék idézni:
„1991-ben árvíz tört be Magyar Rekecsiny település lakóira. Számos ház lakhatatlanná vált. A kár jelentős méreteket öltött, mivel a családok elvesztették létfontosságú állataikat is Az akkori polgármester a földönfutó családoknak díjmentesen telkeket jelölt és osztott ki a közeli erdős hegyen, melynek neve ma Dumbraveni. Ez a korábbi lakóhelytől oda-vissza 8 km távol van…Mivel az esti és vasárnapi misékre elég körülményes a templom látogatása Dumbraveniből Magyar Rekecsinybe, ezért 2006-ban az új település lakói elhatározták, hogy templomot építenek Isten dicsőségére…”
Tehát sajnos a tragédia a templomot sem kerülte el. Azóta a templom falait felhúzták, erre tető is került és a nyílászárók is be lettek építve. Azonban a pénz időközben elfogyott. Az ember saját házaik felújítására is minden pénz elköltöttek. A templom befejezéséhez már nem jutott elegendő erő és anyagi támogatás. Magukra maradtak.
Kérem a Tisztelt Olvasót és támogatót, hogy csatlakozzanak minél többen felhívásunkhoz, és kövessék figyelemmel a befizetéseket, amit folyamatosan közzéteszünk a Honlapunkon. A templomépítés befejezése kapcsán az ötletadó, Bezsán Magdolna csángó magyar asszony is részt vett azon a beszélgetésen, melyet már 4 éve készít elő a Duna Televíziónál. Az ’Ajándékkosár’c. műsorában, a Csángó nap keretében lett a felhívás először közzé téve.
A Templárius alapítvány részéről Ungvölgyi János kuratóriumi elnök nyilatkozott. A hiteles tájékoztatás végett a műsor a http://www.dunatv.hu/musor/videotar?vid=706155&pid=289498 oldalon megtekinthető, pontos kezdési időbeállítása:01:16:30 másodperc.
A Templomos Lovagrendnek legfontosabb feladata a lelkiség. Csángó-magyar testvéreink sorsát átérezve a Templárius alapítvány vállalja, hogy a felhívást közzé teszi, és egyben a felajánlások gyűjtését az eddigi megbízható módon és alapossággal fogja ellátni, és gondoskodik arról, hogy az Új Rekecsinyi Római Katolikus Egyházközség (Bumbroveni) részére összegyűjtött adományokat és felajánlásokat megfelelő helyre hivatalosan átadja a templom befejezése céljából.
Felajánlásaikat és a befizetéseket a következő címen és számlaszámon tehetik meg:
Templárius alapítvány
5502 Gyomaendrőd, Martos Flóra u. 5.
Honlap: www.templarius.hu
E-mail: ungvolgyi.janos@gmail.com
Mobiltelefonszám: +36 (30) 294-0650
Bank neve: Endrőd-és Vidéke Takarékszövetkezet
Számlaszáma: HU47 53200015-11060273-00000000
Swift kód: TAKBHUHB
Bic: TAKBHUHBXXX
A közlemény rovatba az adószám feltüntetése mellett kérem, hogy tüntessék fel a következőt:
Új Rekecsinyi Katolikus Templom építésének befejezéséhez adomány
KÖSZÖNETTEL VESZZÜK KEDVES FELAJÁNLÁSAIKAT ÉS E NEMES CÉLRA BEFIZETETT KISEBB-NAGYOBB ADOMÁNYAIKAT.
Felajánlásaikat hálás szívvel köszönjük.
dom.Ungvölgyi János
Templomos Lovagrend
Árpád-házi Szent Erzsébet Kommenda, kommendátor
Templárius alapítvány
kuratóriumi elnök