A Templárius alapítvány évről-évre kedveskedik egy-egy zenei élménnyel, nyári orgonahengversennyel a zenekedvelő gyomaendrődieknek. Az idei esztendőben 2010. szeptember 24-én, pénteken este 5-órától az Endrődi Katolikus Templomban jótékonysági hangverseny keretében a világhírű szoprán, Sass Sylvia kápráztatott el bennünket csodálatos és magával ragadó hangjával.
A művésznő az előadás utáni rövid beszélgetés keretében elmondta, hogy a világ leghíresebb színpadjain lépett már fel, így pl. a londoni Covent Gardenben, a Moszkvai Bolsojban, a New York-i Metropiltanban is. Ő maga pedig nem Magyarországon él, hanem Franciaország déli részén. A művésznő elmondta, hogy nem csak énekel, hanem fest és grafikákat is készít.
A hangversenyen, orgonán Teleki Miklós orgonaművész kísérte, aki már nem először járt templomunkban, hiszen Pitti Katalin kísérője is volt már Városunkban. Az Endrődi templom orgonája régen szólt ilyen szépen, mint ezen az estén.
Sass Sylvia többek között Bach, Mendelssohn, Hahn, Liszt Ferenc, Mascagni műveiből énekelt. Richard Strauss művével, a Zueignung aratta a legnagyobb sikert a szép létszámban összegyűlt érdeklődők körében. A közönség állva, vastapssal köszönte meg a nem minden napi zenei élményt. Többszöri ráadás után a Város nevében Várfi András polgármester virággal és Gyomaendrődről készült könyvekkel kedveskedett a művészeknek. A végén külön is sokan gratuláltak az előadáshoz, többek között Bezsán Magdolna, aki Moldvából, Magyarrekecsinből volt jelen a szép programon.
Köszönetünket szeretnénk kifejezni Önöknek, akik eljöttek és a Moldvai csángóknak rendezett jótékonysági hangversenyünket összesen 64-ezer Ft felajánlással segítet-ték. Ebből a pénzből hittankönyveket és tartósélelmiszert szeretnénk vásárolni, és 2010. október 20-24-én Gyulay Endre ny. püspök atya, dom. Lakatos Sándor nagy-keresztes templomos lovag és dom. Várszegi Csaba magyarországi preceptor kíséretében szeretnénk eljuttatni személyesen Moldvába.
Végül és nem utolsó sorban köszönetünket szeretnénk kifejezni Várfi András polgármester úrnak a hangverseny fellépőinek nyújtott anyagi támogatásért.
Ungvölgyi János