2010. december 16-án, csütörtökön du. 2-órakor megtelt a gyomai Jézus-szíve Templom beteg gyermekeket nevelő családokkal. Összesen 25 beteg gyermeket nevelő család kapott karácsonyi csomagot a szeretet ünnepén.
A program főszervezője Vaszkó Sándorné lovagrendi dámánk volt, aki egyben az Élet-Másokért egyesület elnöke is. Sok adományozó volt ebben az esztendőben is, akik anyagilag és természetbeni felajánlásaikkal is segítették e nemes ügyet. Az Adományozás Napja "Segítsünk arászoruló gyermekeken!" gyomaendrődi programja még kiegészült a Gyomaendrődi Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola kollégistáinak megsegítésével, mai mnég ezen a napon este 6-órától volt megtartva. 30 rászoruló kollégista gyermek vehette át a meghatottságunk mellett a Mikulástól az ajándékokat. Az adományokat a gyerekek Gyomaendrőd Németországi testvérvárosának, Schönech Tűzoltó Egyesülete által összegyűjtött ruhákból és játékokból kaptak karácsonyi csomagot.
Az Esély-Klub tagjai másnap, pénteken délelőtt fél-10-kor 20 fő állandó felügyeletet igénylő fiatal és családja részesült nagyértékű tartós élelmiszer csomagban, ill. a Németországból érkező segélyszállítmányból részesültek még készségfejlesző játákokban.
Köszönetünket fejezzük dámánknak, hogy a Gyomaendrődi programot megszervezte a sok támogatónak köszönhetően ebben az esztendőben is. Külön köszönet illeti Várfi András polgármestert és Dr. Becsey László igazgatót (aki a Békéscsabai Réthy Pál Kórház igazgatója), és külön köszöntötték a mejelenteket. Az ünnepségen megjelent Dr. Csorba Csaba, a Város jegyzője is. Külön köszönet illeti a helyi (Gyomaendrődi)tűzoltókat, akik azelső pillnattól kezdve a szétosztásban és aszervező munkában aktívan kivették részüket. Hálásan köszönjük a sok, névtelen adományozó támogatáást és segítségét, akik tettek anap "sikeréért", és nem magunknak, hanem Istennek hálát adva a munkáért.
A szeretet ünnepén a kisjézus szeretete hassa át azok lelkét, akik az adományozás területén idén is kiemelkedő módon segítettek és támogattak Bennünket, és ezen belül a rászorulókat és családokat, a Templomos Lovagrendet, az Élet -Másokért Egyesületet és a Templárius alapítványt.
Isten fizese meg Nekik sokszorosan.