A Templomos Lovagrend Árpád-házi Szent Erzsébet Kommenda 2017. március 18-án tartotta meg a 65. nyílt kommenda gyűlését Gyomaendrődön, a Szent Imre Plébánián.
A program során emlékeztek meg a 703 évvel ezelőtt máglyahalált halt utolsó nagymesterükről, Jacques de Molayról, és a 710 évvel ezelőtt megszűnt Templomos Lovagrendről. Előadásában Tóth Sándor történész (Eger) beszélt Krisztus katonái történetéről. Dr. Csizmár Oszkár Szabadkai plébános, főiskolai tanár pedig a Tridenti zsinatról és a katolicitásról ma címmel mondta el gondolatait.
A Jacques de Molay Emlék-délután 16-órakor gyászmisével zárult, ahol régi rítusú, latin nyelvű szentmisén vehettek részt a templomos lovagok, vendégeik és az érdeklődők. Az Endrődi Szent Imre Templomban imádkoztak az utolsó nagymester és az elhunyt templomos lovagok lelki üdvéért.