A Szeged Csanádi Egyházmegye Katolikus Ifjúsági Pasztorációs Iroda munkatársai és hitoktatói Hittanos Körzeti Ifjúsági Találkozót szerveztek Mezőtúron 2016. november 19-én, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén. Az a megtiszteltetés érte a Templomos Lovagrend Árpád-házi Szent Erzsébet Kommendát és a Templárius Alapítványt, hogy beszélhettünk a Templomos Lovagrend történetéről és a végzett munkánkról. Majd ügyességi játékok formájában lehetett totózni, lovagi játékokon lehetett részt venni, beszélhettünk és bemutathattuk a habitusunkat, pajzsot készíthettek, tipmixeltek, beszélgettek a lovagi erényekről, Árpád-házi Szent Erzsébetről és Szt. Lászlóról beszélgettek a résztvevő hittanosok, megtanulták a Non Nobis-t kottáról énekelni, . ...stb. tehát sok mindenről, ami a Lovagrend történetéhez köthető és kapcsolható. A nap mottója: Erények kardja. A legvégén szentmisével zárult a program. Ezt követően finom gulyáslevest fogyaszthattunk el a résztvevőkkel. Jó volt együtt lenni és megmutatni magunkat. Szívesen vállaljuk, hogy más egyházközségekkel együttműködve, vagy más egyházmegyében is szívesen találkozunk a hittanosokkal.