Hír6.hu
2010-06-30 18:36 Utolsó módosítás: 2010-06-30 18:45
Gyomaendrődön az Endrődi Népházban indult új kiállítás-sorozat, a szervezők alapgondolata szerint a helyi amatőr művészeknek adnak teret a havonta megújuló tárlatokkal.
Ungvölgyi János a kezdeményezést felkaroló Templárius Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntötte házigazdaként az Endrődi Népházban Fekécs Imrénét, Erzsike nénit. Az amatőr művész festményeit, természetes alapanyagokból készült asztali díszeit láthatták az érdeklődők. Hozzá kell tenni, hogy a paletta ennél is színesebb, hiszen versei, novellái is vannak a nyugdíjas művésznek.
Várfi András, a város polgármestere köszöntőjében kiemelte, hogy az alkotások igazi értéket teremtenek a befogadónak, a képek megszólítanak, egy pillanatra kizökkentenek a mindennapok szürkeségéből. Pocsajiné Fábián Magdolna, a Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesületének titkára is részt vett az eseményen. A szociológus elmondta, hogy most találkozott először Erzsike néni képeivel, de a kreativitás, a színek szeretete „süt" az alkotásokról. A szakember örömének adott hangot, hogy a művész ilyen módon mondja el gondolatait a világról, a képek árnyaltan, érzékenyen jellemzik az alkotót körülvevő világot.
Fekécs Imréné szegény pásztorcsaládba született, a művészettel egy családi tragédia után kezdett el foglalkozni. Azt mondja, ha megjön az ihlet, akkor nem tudja abbahagyni a munkát, ám, ha nincsen inspiráció, akkor nem ül le a vászon elé.
(forrás: http://gyomaendrod.hir6.hu/cikk/43860/100630_ha_megjon_az_ihlet )