EU pályázatírói tanfolyamot indítunk

templarius küldte be időpontban

Tisztelt, Leendő Hallgatónk!
Tisztelt Civil vezető!

Az EU-DROM Egyesület és konzorciuma (a TEMPLARIUS Alapítvány és a VADHAJTÁS Egyesület) a Dél- Alföldi régióban működő roma civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítését és a civil társadalom erősítését célozza meg, a roma önszerveződések forrásszerzési esélyeinek javításán keresztül.

A konzorcium célja olyan közösségi szolgáltatási projektek kidolgozásának és
megvalósításának segítése, amelyek az Európai Unió támogatási alapjaiból származó forrásból valósulnak meg és amely projektek elősegítik a roma szervezetek pénzügyi stabilitását, hosszú távú fenntarthatóságát, továbbá új munkahelyeket létrehozását.

Az általunk kidolgozott képzési program komplex eszközrendszert felhasználva segíti elő az együttműködők által indítani kívánt felzárkóztató és foglalkoztatási célú kollektív tevékenységek megvalósulását.

Jelentkezzen a képzésünkre,
amennyiben az Ön által vezetett szervezet szeretne sikeres munkahely-teremtési pályázatokat írni, és ehhez meg akarja tanulni
az Európai Uniós pályázatok elkészítésének alapjait….

MI Megmutatjuk Önnek, többek között azt,
hogyan épül fel az Európai Unió, hogyan kell jó projektet tervezni és menedzselni, mire kell a pályázat megíráskor különösen odafigyelni, mit jelentnek az idegen szavak a pályázatokban, és végül azt is megmutatjuk, miként kell EU-pályázatot írni,……..

Az a célunk, hogy a résztvevőkkel együtt készítsünk el egy Európai Uniós pályázatot és igényeljünk ahhoz az Európai Unióból származó forrást…..

A képzés a roma szervezetek delegáltjainak teljesen ingyenes…..
A résztvevők számára a képzés ideje alatt étkezés ellátást biztosítunk…

VEGYEN RÉSZT A PROGRAMBAN, MERT NEM CSUPÁN KÉPEZZÜK A HALLGATÓKAT, MI A HÁLÓT IS A KEZÜKBE ADJUK……..

Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet:
TEMPLÁRIUS Alapítvány
06 (30) 294-0560