GYOMAENDRŐDÖN ADOMÁNYOZTUNK

templarius küldte be időpontban

A Templomos Lovagrend Árpádházi Szent Erzsébet Kommenda (volt Tiszántúli Kommenda), az Élet Másokért Egyesület, a Templárius alapítvány és sok nagylelkű adományozónak köszönhetően rendeztük meg a rászoruló gyermekek megajándékozását a Gyomaendrődi Jézus-szíve Katolikus Templomban 2008. december 19-én, pénteken délután 2-órakor. Vaszkó Sándorné lovagrendi dáma köszöntőjében kiemelte, hogy 25 olyan családnak kedveskedtünk, akik beteg gyermekeket nevelnek, és rájuk talán kevesebb figyelem irányúl így advent idején. Számos természetbeni és pézügyi támogatásnak is köszönhetően nagyon értékes tartós élelmiszercsomagot, édességet, játékot és EU-s ajándékot vehettek át a gyermekek vagy éppen közeli hozzátratozóik, mert a kisgyermek az ismert okok nem tudott eljönni. A program után állófogadáson látta vendégűl a segítőket és adományozókat Dr. Becsey Zsolt Európai parlamenti képviselő, aki pohárköszöntőjében hangsúlyozta, hogy az Európai Adományozás Napja programot ne hagyjuk abba (melyet Surján képviselő úr társa beterjesztett a Bizottság elé), hanem folytassuk és szélesítsük ki Unió szerte.
A képgalériában nézheted meg az Adományozásról készült képeket.