TAN-FOLYAM

templarius küldte be időpontban

A Templárius alapítvány a Közösségfejlesztők Békés megyei Egyesületével további több, mint harminc civilszervezettel karöltve bekapcsolódtunk mi is és részt vettünk egy közös projketben a TÁMOP-5.5.3-08/02-2008-001 keretében. Ez még ez év áprilisában kezdődött és szeptemberben zárul egy kiadvány megjelenésével, melyben alapítványunk is bemutatkozik. Számunkra nagyon fontos volt ebben a programban részt venni, hiszen sokat tanulhattunk egymástól és főleg előadóinktól: a forrás előteremtésben, a marketing stratégia kialakításában és fejlesztésben, ill. projekttervezésben volt számunkra nagyon hasznos az együtt töltött néhány hónap, amit mi választottunk. Az önkénteseink és a velünk kapcsolatot tartó civilszervezetek között megélénkült a kapcsolattartás és közös munka a Közösségi Ház programjai tekintetében. Ezt egyértelműen igazolja az alulról jövő egyre több kezdeményzés és program: pl. a Népház 80 éves megünneplése, a helyi amatőr alkotók munkáinak hónapról hónapra történő bemutatkozási lehetősége, a ping-pong klub működése, a hamarosan elinduló dob klub, a szeptember végén megrendezsére kerülő Sass Szilvia jótékony célú ingyenes orgonahangverseny...sorolhatnám. A program mozgató rugója és segítője Pocsajiné Fábián Magdolna és Dombi Ildikó volt, akinek ezúton is szeretnénk köszönetet mondani. A projektben kolléganőm Pelyva Lajosné és Ungvölgyi János vettünk részt.